Kedves Mindenki! Potenciális ügyfeleim! Az alábbiakban olyan egészségügyi tudnivalókat gyűjtöttem össze, amelyek szükségessé válhatnak túrák-expedíciók során, ahogy közös túránk esetében is. A felkészülés fontos fázisa az egészségügyi háttér megteremtése. Erre a túrát megelőzően hónapokkal előre gondolni kell. Attól függően, hogy milyen területet szeretnénk meglátogatni, szükség lehet védőoltások, és az erről szóló igazolás /sárga könyv/ beszerzésére. Ez egyrészt megóv az adott területre jellemző súlyos fertőző betegségtől, másrészt járvány esetén megkímél a karantén okozta kellemetlenségektől. A védőoltásról azért kell jó előre gondoskodni, hogy egyrészt a kívánt védettség kialakuljon / ez betegségtől-oltástól függően jelenthet akár több hónapot is/, másrészt ezen oltóanyagokat időnként nem lehet azonnal kapni. Konkrét felvilágosítást Budapesten az Országos Közegészségügyi Intézet Nemzetközi Oltási Osztálya /Budapest, IX. ker. Gyáli út/, vagy az ANTSZ Nemzetközi Oltóközpontja XIII. ker. Váci út ad. A területre vonatkozó előírásokat a www.who.int honlapon átolvashatjátok. Ha hosszabb, civilizációtól távolabb eső túrát szervezünk, a látogatott területtől függetlenül érdemes tetanusz elleni védőoltást kérni a túra előtt, hiszen banális, földdel szennyezett hámsérülés is okozhat súlyos betegséget ennek hiányában. Túránk céljától függetlenül javasolt hepatitis B, kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni oltásokat kérni. Itthon is jól jöhet. Következő nem éppen kellemes teendőnk az legyen, hogy a fogainkat ellenőriztessük, és a szükséges beavatkozások történjenek meg. A titokban elromlott fognak elég némi nyomás vagy hőmérsékletváltozás az itthonihoz képest, és máris kész a baj. Az sem szerencsés, ha valaki frissen elkészített gyökértöméssel, koronával vág neki az ismeretlennek, lehet hogy a túrát követően csak a meglátogatott helyek fogorvosi ellátási színvonaláról tud majd a klubban mesélni, nem beszélve a költségekről. Ráadásul ilyen esetben csaknem mindig a fog kihúzása szabadít meg út közben a panaszoktól, ami itthon elkerülhető lett volna. Aki valamilyen krónikus betegséggel él együtt, az a túra előtt-ha nem is fogadja meg- kérje ki kezelőorvosa tanácsát a terhelhetőségével kapcsolatban, valamint kérdezzen rá arra is, hogy betegségét mennyire befolyásolják a meglátogatni kívánt terület földrajzi sajátosságai, a tervezett fizikai aktivitás. Számoljuk ki mindig, mennyi rendszeresen szedett gyógyszerre lesz szükség, és ennél egy kicsit többet szerezzünk be előre. A rendszeresen szedett gyógyszereket mindig tartsuk magunknál, valamint tartalékot belőle egy másik csomagban arra az esetre, ha elveszne. Aki rendszeresen szed gyógyszert, kérjen igazolást erről kezelőorvosától, mert a jelen szabályozás szerint a gyógyszer csak ennek birtokában vihető át az országhatárokon. Az igazolás alapján esetleg helyben is beszerezhető hatóanyag alapján a gyógyszer. Mindig legyen nálunk egy kis házipatika; lázcsillapító /Algopyrin, Panadol, Cataflam, Ibuprofen,/ fájdalomcsillapító, Izomlazító / Sirdalud, Mydeton/,görcsoldó /No-Spa/, hányáscsillapító /Daedalon, Torecan, B6 Vitamin/ hasmenés elleni szer /Immodium/, ionpótlást biztosító por hasmenés esetére /Normolit/, bevonószer /Smecta/ sebfertőtlenítő, kézfertőtlenítő folyadék, némi steril kötszer, ragtapasz, rovarriasztó, a rovarcsípés tüneteit enyhítő kenőcs /Fenistil/, allergiás tüneteket enyhítő tabletta /Suprastin/ ajakír, gyulladáscsökkentő szemcsepp, steril fiziológiás sóoldat a szembe került por kimosására, leégésre kence .Köptető, orrcsepp szintén hasznos lehet. Neomagnol tbl.-ból kis edény birtokában kiváló kéz és felületfertőtlenítő oldat készíthető. Mindenkinél legyen megfelelő fényszűrős napszemüveg, világos vászonkalap/kendő, az arc takarására homokban vékony vászon/ pamut kendő. Antibiotikum elrendelése orvosi feladat, ez alól extrém körülmények közé készülő túra lehet kivétel, amelyet a kezelőorvossal egyeztetni kell. A Budapest Bamako túrának javasolt antibiotikum készlet fejenként egy kúra Augmentin, Ciprobay, Klacid. A hasmenéssel, hányással járó betegségekre gyakoriságuk okán kitérek. Megelőzni könnyebb, mint gyógyítani, így néhány szabályt mindig be kell tartani. Fertőzött területen tábori körülmények között mindig csak a saját étkészletünket használjuk, ne adjuk kölcsön. Étkezés előtt is tisztítsuk meg a kezünket, és az étkészletünket. Ha nem a magunkkal hozott élelmet fogyasztjuk, csak a szemünk láttára készült, tartósan főzött és sütött ételeket fogadjuk el. 1-2 perces hőkezelés nem biztonságos! A maradékot azon frissiben dobjuk ki. Nyers zöldséget, gyümölcsöt csak a fertőtlenítést követő hámozás után fogyasszunk. A nehezen tisztítható zöldféléket inkább hagyjuk ki. Azokon a területeken, ahol nem megfelelő a szennyvízelvezetés és kezelés, nincs iható vezetékes víz, nem fektetnek elég hangsúlyt a személyi higéniára, emberi széklet útján könnyen terjed a hepatitis A, a kolera, és a hastífusz. Hepatitis A ellen védőoltással védekezhetünk, a két utóbbi ellen részleges védelmet nyújtó védőoltás, ami beadása egyedi elbírálást igényel. Tábori körülmények között palackozott vagy iható vezetékes víz hiányában számtalan megfelelő fizikai és kémiai módszer van arra, hogyan juthatunk ivóvízhez. Tájékozódjunk ezekről, és idejében szerezzük be a számunkra megfelelőt. Még indulás előtt gyakoroljuk be a használatát! Nem szabad elfelejteni, hogy a vízben nem csak kórokozók, hanem különböző kémiai szennyeződések is lehetnek, amelyek mérgezőek. Ismeretlen eredetű, de inkább semmilyen jeget se fogyasszunk! Ha már megtörtént a baj, hasmenés jelentkezik, akkor bő folyadékfogyasztás, napi 3-4 alkalomnál többször jelentkező hasmenés esetén ionpótló-rehidráló-port tartalmazó oldat fogyasztása is, diéta javasolt A diéta alapvető elemei a főtt rizs, krumpli, sárgarépa, alma, banán, háztartási keksz, ropi, kétszersült stb. A tünetek enyhülésével párhuzamosan fokozatosan kell visszatérni az vegyes étrendhez. Gyógyszerek közül ilyenkor fájdalomcsillapító, görcsoldó szükséges. Gyakori híg széklet esetén kell valamilyen bélmozgás lassító készítményt bevenni. Széntabletta nem hatásos ezekben a betegségekben, szedése rossz magyar gyakorlat. Ha 2-3 napnál tovább tartó súlyos tüneteket találunk, vagy csillapíthatatlan láz, csillapíthatatlan fájdalom, véres, vagy szénfekete széklet vagy hányás jelentkezik, vagy nem tud a beteg inni eleget és kiszáradás fenyeget, helyben sürgős orvosi ellátást kell keresni. Általában az adott területre jellemző fertőző betegségeket helyben jól tudják kezelni. Hányás esetén hányás elleni kúpot, vagy tablettát kell használni, a bevételt követően legalább fél órát várni kell, majd kortyonként lassan kell megpróbálni hideg vizet vagy teát inni. Elhúzódó hányás esetén orvost kell keresni a kiszáradás veszélye miatt. Utazás előtt tájékozódjunk a célterületen szükséges utazási egészségbiztosítás felől. Általában nem nagy összeg, és pótolhatatlan, ha szükség van rá. Olyan betegség, vagy baleset esetén, amikor kórházi ápolás ás hazaszállítás is szükséges, a középkategóriás biztositási védelem javasolt minimum, az alapkategóriásból általában nem jön ki az ellátás költsége. Utazás közben rendszeresen legyen mód átmozgatni elgémberedett testrészeinket, igyunk sok folyadékot, váltogassuk egymást a volánnál, tartózkodjuk a nehéz ételektől, együnk inkább többször kevesebbet. Utazáskor a székrekedés is gondot okozhat a megváltozott étrend és a körülmények miatt. Magas rosttartalmú ételek rendszeres fogyasztása /műzli, zabkorpa, aszalt gyümölcs/ sok folyadékkal rendben tartja. A sivatagban átlagos terhelés esetén is napi 3-4 liter ásványvíz szükséges a folyadékpótláshoz. Ezt a mennyiséget koffeintartalmú italból elfogyasztani botorság, mivel rontja a helyzetet vízhajtó, szapora szívverést okozó hatásai miatt, és nem tartalmazza a szükséges ionokat. Arra készülve, hogy lesz egy kis ásás, autó tolás-húzás, mindenki napi 5 liter vízről gondoskodjon, mindig legyen egy napi tartalék is nálunk. Az elvesztett sómennyiségről kissé emelt konyhasó fogyasztás, illetve izotóniás rehidráló porok segítségével gondoskodhatunk. Megteszi a már említett Normolit por is, kevésbé elegáns formában háziorvos tud felírni ilyen gyógyszertárban kevert port fillérekért. Tudni kell, hogy a szervezet ilyenkor nem jelzi a szomjúságot megfelelően, hanem tudatosan kell ezt a mennyiséget lenyelni. Ha véletlenül kiszáradás kialakul, gyakran csillapíthatatlan hányással együtt jár, ilyenkor csak infúzióval lehet a hiányzó folyadékot pótolni. Alkohol tartalmú ital fogyasztása napközben egyáltalán nem tanácsos, mivel rontja a hőszabályozást, és vizet von el a szervezetől- még a sör is!!!!!! Este persze pl. egy-egy sört egészségetekre. Másnapos állapotban emelkedett a vérnyomás, a pulzus, a szervezet folyadékot vesztett, így evvel is veszélybe sodorhatjátok magatokat. A hőkimerülés, vagy hőguta a test hőszabályozási zavara, amikor a magas láz alakulhat ki csupán a folyadékfogyasztás elmulasztása miatt, Néhány óra alatt kialakulhat, életveszélyes állapot. Ellene a fentiek mellet az állandó kalap, illetve a teljes testet fedő vékony ruházat is véd. Lányok számára írom, hogy menses esetén ne használjanak tampont, mert nehéz a megfelelő higéniai előírásokat betartani.Aki hajlamos gombás hüvelyfertőzésre, kérjen rá szert nőorvosától. Mindenkinek kell arra is gondolni, hogy a területen sokkal több HIV /AIDS/ fertőzött ember él, mint nálunk. A fertőzés vérrel, testváladékokkal közvetlen kontaktus útján terjed, nem csak a nemi úton történő terjedésre gondolok, hanem arra is, ha vérző helyinek adtok pl. elsősegélyt. Megelőzni egyszerű, gyógyítani nem tudjuk jelenleg. Ismeretlen állatokat ne molesztáljunk. Rovarok által kedvelt helyeken járjunk zárt ruházatban, használjunk rovarriasztót, szúnyoghálót. Trópusi éghajlaton szúnyogok terjesztik a maláriát, lappangási idő 2-25 hét, rohamokban jelentkező hidegrázás, láz jellemző, a két roham között a beteg teljesen jól lehet. Aki malária által fertőzött területen jár, ezt követő egy éven belül a fenti tünetek jelentkezésekor maláriára is kell gondolni. Megelőzésre ajánlanak kisdózisú maláriagyógyszer szedést, de a tapasztalat azt mutatja sajnos, hogy a gyógyszer sok kellemetlen mellékhatása mellett megelőzésre nem hatásos, ugyanakkor a fertőzés korai felismerése esetén a malária jól gyógyítható. A BB résztvevőknek tájékoztatásul írom, hogy az itthon elérhető Lariamra céloztam fennt, megelőzésre napi 1 caps. Doxicyclin egy héttel a túra előtt kezdve a túrát követő 4 hétig hatásos, de sajnos fényérzékenységet okoz, ami elszíneződést hátrahagyó kiütéseket jelent. A Malaro hatásos, de nehezen hozzáférhető. Ugyancsak szúnyog terjeszti Dél-, és Közép-Amerika,. Afrika középső területein zárt lombozatú erdők területén a sárgaláz kórokozóját. Védőoltással megelőzhető. Kígyó, skorpió által lakott területen zárt, magasszárú cipőt használjunk, amit felvétel előtt mindig ürítsünk ki, nehogy lakója legyen. Kövekhez, bokrokhoz, földön lévő tárgyakhoz ne nyúljatok soha puszta kézzel, hátha alatta, benne lapul valami. . A hülye új gyógyszerfelírási rendelet miatt sajnos gyógyszert felírni ekkora tömegben nem tudok, háziorvosotok biztos segít. Ha van kérdés, válaszolok. Sziasztok: dr. Debreceni Katalin /Kata/
The Medical Council of Hong Kong DISCIPLINARY INQUIRY MEDICAL REGISTRATION ORDINANCE, CAP. 161 Date of hearing: 13 December 2007, 5 May 2008, 7 May 2008, 9 May 2008, 12 June 2008, 19 July 2008 and 20 July 2008 The charges alleged against Dr. SIU Ting Wing are that: “He, being a registered medical practitioner, disregarded his professional responsibilities to his patient in that:
DIRECTOR, PEDIATRIC PHYSICAL MEDICINE AND REHABILITATION Table of Contents II. Physical Therapy, Occupational Therapy, Speech Therapy I. Introduction The information in this booklet has been compiled to help families understand the different treatments or combinations of treatments that may be suggested for management of your child’s spasticity or dystonia. Spasticity in childre